Futball

Kedves olvasó!
Megszólítalak igen, mert úgy érzem így személyesebb. Most olyan gondolataimat fogod olvasni amik a legbelsők, amik szerint élek, ezért szeretném ha elfogadnád a személyes hangvételem.
Elöször is kikötöm, ha nem tetszik amit irok ne olvasd. Ez nem egy kötelező olvasmány, egy tudományos mű, ez egy a világ számára érthetetlen ember gondolatmenete, életfilozófiája. Volt egy kis videoklippem, a következő sorokkal zártam:
- Ultrának lenni nem múló divat vagy pár hetes hobbi. Életérzés, a becsületen, büszkeségen, hűségen és összetartozáson alapuló életfelfogás. Másképp látod a világot ha nem a pénz motivál hanem a hagyományos értékek. A foci segít ebben.
Újpest Ultras’ – Több mint foci -
Legyen ez a mostani írásom alaphangja, tételmondata. Néha összeszedetlenek lesznek a gondolataim, de aki érteni akar, az érteni fog.
Mint azt gondolom észrevetted szurkoló vagyok. Nem szimpatizáns, nem olyan aki a sikerek esetén szórja a pénzt a stadionban, shopban, kudarcokkor meg a forumon szitkozódik. Olyan aki 16 éves kora óta 170 kilóméterröl egyedül jár a hazaikra, az elérhető idegenbelikre, akár még az ifi meccsekre is ha belefér. Az életem alárendeltem a focinak, és amit kapok ezért cserébe, azt nem lehet egy mondatban, két oldalban összefoglalni. Ha elolvasod az egész írásom könnyen lehet hogy érteni fogod, de nem csodálkozok ha nem. Elöször beszélnék a negatívumokrol amik közül sok csak a kivülállónak negatívum, nekem lehet hogy pozitív.
Az életem erre tettem fel. És ezek nem szavak. A szurkoló mindegy hogy Ultra vagy Hooligan nemcsak a lelátón szurkoló. Szurkoló a sarki kocsmában, otthon a lakásban, az iskolában, az utcán, a munkahelyen, az élet minden területén. E miatt sokan nem is szeretik, hiszen ha bekapcsolod a TV-t, megnézed az index.hu-t, az origo.hu-t vagy akár a nemzetisport.hu-t mindenhol csőcselék, gonosz fasiszta balhéfüggő bünözők képét vetitik eléd rólunk. Mert őket a pénz motiválja és szurja a szemüket hogy az ország, a világ leghangosabb, leglátványosabb közössége nem eladó. „Elavult” értékrendek mentén élünk, hiszünk abban amit apáink, nagyapáink mondtak, a becsületünk mindennél többet ér. Bevallom vagyok 60 kiló, de egyedül odállok akárkinek, és nem csak úgy mondom, akik ismernek tudják. Nem csak én vagyok ilyen. A lelátó népe ilyen. Elmondom miért van. Mert a becsületünk nem engedi hogy elfussunk, nem engedi hogy szégyenbe maradjunk. Hiszen másnap nem arrol mennek majd a hírek hogy XY szurkoló elfutott egyedül 10 másik elöl, hanem hogy lila futott zöld elöl vagy kék piros elöl. Itt nem csak magadat képviseled. Hanem a szineket amit viselsz, a közösséget ami bízik benned. Ne érts félre nem elvárás hogy megölesd magad. De elvárás hogy úgy élj ahogy a gerinced áll. Hiába játszod magad hiába mondasz akármit, itt az számít amit teszel, amit bízonyítasz. Hogy milyen odaadással, munkával bíztatod a csapatod a kanyarban, hogy ha a társaid bajban vannak mit teszel, hogy ha ki kell állni magadért, a közösségért megteszed-e. És itt térnék vissza a negativumhoz amikröl ebben a bekezdésben, részben irni akartam. Irigylek néha sok embert akiknek a legföbb gondjuk hogy milyen ruhát vegyenek fel holnap, mit szivjanak a discoba, hol divatos most délután rostos gyümölcslevet inni, milyen zenét játszik a rádió ami szépen szól a mobilomon stb. Ők megvetnek engem mert sok éve úgyanúgy öltözködök, mert a menő vasalt melirozott helyett rövidre nyírt hajam van, mert rózsaszin Replay felső helyett szürke Umbro feszül rajtam ami galléros ráadásul és három oroszlán is van rajta. Lenéznek mert inkább felveszem a megviselt Superstarom mint férfi létemre egy pink-fekete vászoncipőt, mert délután nem a legmenöbb helyeken iszok gyümölcslevet a suli legmenöbb arcaival Gyözikéröl beszélgetve hanem egy padon sörözök pár lenézett csoró gyerekkel és arrol beszélgetünk a héten kinek az anyját épitették le létszámba a munkahelyén, milyen adót fognak emelni, meg az új jobbszélső tud-e segíteni a csapaton és egyetalán minek hozták vissza ha mindenki utálja. Ezek nem menő témák, nem menő srácok, nem menő hely, nem menő ital. De itt nem számít hogy mit hazudsz apádrol aki állitolag sztárügyvéd valójában meg karbantartó a bíróságon, vagy főépítész aztán kiderül culáger. Köztünk mindenki vasutas lesz, nem mérnök, orvos gyógyszerész. Nem azért mert hülyék vagyunk, vagy mert nem akarunk tanulni. Jómagam is voltam fél évet egyetemen, és az érettségim elárulom az iskolában az 5 legjobb között volt. Pusztán azért mert a vasút életünk végéig munkahelyet, tisztes megélhetést jelent. És mi megbecsüljük ezt is. És megbecsülünk minden valódi értéket. Nem egyszer hallottam a mai átlagfiataloktol nagy szavakat, mikor már az kevés volt, kijöttek 20-an az utcára 5-6 ellen. Nem mi futottunk, nem mi szartuk le egymást, nem mi hagytuk a bajban azokat akikért állitolag mindent megteszünk. Becsülettel kiálltunk, és egymásért küzdöttünk. Van becsületünk. És igen ez köszönhető annak is amit a lelátón éltünk meg. Nem érdekel a népszerüség, nem érdekel hogy milyen nőim, milyen életem lehetne ha más körökben mozognék. Lehet hogy így lenne, de gerincem önbecsülésem nem lenne. Lehet hogy lenne havi 400-as fizum, meg gazdag barátaim, de nem tudnék azonosulni az egésszel. Tudom nagy árat fizetek ezért az életfelfogásért az úgymond „normális” társadalomban nincs is helyem. És tudod életcélom sincs, nincsenek nagyra törő terveim. Mert lehet hogy a jövő szombaton én kapom a halálos ütést. Bizony benne van a pakliban. De akkor elmondhatom hogy nem gyáván haltam meg, nem megalkuvón éltem, hanem nyiltan vállalva hogy mi vagyok, mindig hűséggel és büszkeséggel viseltetve az elveim iránt. Vállalva hogy van hazám, van csapatom, van Istenem, vállalva hogy ezekért akár az életem adom. De cserébe egy olyan érzést kapsz amit e nélkül a felfogás nélkül sose fogsz elképzelni se. A tükörbe tudsz nézni egy kudarc után is mert tudod hogy a szíved követted, tudod hogy ha vesztettél is te mindent megtettél. Tudod hogy emberként éltél. És ez mindennél többet ér.
Egyelőre ennyi de megígérem folytatom még.